SZILVESZTEREZZ VELÜNK ERDÉLYBEN!

Bízunk benne, hogy mindenki számára egy vonzó szilveszterezési lehetőséget ajánlunk, hiszen Erdélyt nem csak nyáron érdemes felkeresne, hanem télen is, amikor fehérré válik minden, a Kárpátok, a hegyek-völgyek, városok-falvak, jéggé dermednek a folyók-tavak és a vízesések. Erdély egyik legszebb része Hunyad megye  és rendszeresen szervezünk ide kirándulásokat, túrákat.

Békéscsabai és Szegedi felszálással maximum 6 résztvevő tud  hozzánk csatlakozni!

– Első nap: december 29-én a reggeli órákban indulnánk Békéscsabáról, Szegedről útközben megállnák megtekinteni Arad megyében a felújított Máriaradnai templomot és kolostort, majd a magasból, Sólymos várából tekintenénk le a Maros völgyére, ahogyan egy kanyart ír le a folyó. Érkezés a szállásra, ahol vacsorával várnak minket.

– második nap: december 30. Már korán reggel elkezdődik a disznóvágás. Miután reggeliztünk megtekinthetjük a perzselést és a malac feldolgozását. Amíg a házigazdák otthon készítik a fínom "disznóságokat", addig mi a Retyezátba kirándulnánk. Először Verne Gyula nyomában, Kolcvárat, keresnénk fel, ahonnan szép kilátásunk lehet a Retyezátra, utána Retyezát mélyén a befagyott Vizek-szája tavat (Gura Apelor) keresnénk fe, majd a szállásunk felé tartva  Vajdahunyad várát látogatnánk meg. Vacsora a szállásunkon.

– harmadik nap: december 31. Reggeli után ismét a csodálatos, hófehér Retyezátban kirándulunk. A befagyott Lolája vízeséshez utazunk és ismét kipróbálhatjuk a hótalpainkat is. Este év végi hálaadó szentmise és közös szilveszteri mulatság élőzenével, hajnalig.

 

– negyedik nap: 2018 január 1.: reggeli 12 órakor utána indulunk Déva felé felmegyünk a felújított és teljes pompájában megtekinthető várba (december 15-én nyitják meg, majd a vár aljában lazítás és fürdőzés az Aqualand-ben, majd vacsora és morzsabuli.

– az ötödik napon január 2-án indulunk haza reggeli után, de kerülőt teszünk a Szárkő-hegységben. ahol ismét felcsatoljuk a hótalpainkat és megvárjuk a csodálatos naplementét. Érkezés Békéscsabára az esti órákban.

A szállásunk falusi vendéglátás keretén belül, félpanzióval (plusz ebéd 31-én), kétágyas, zuhanyzós szobákban lesz.

Részvételi díj tartalmaz:  4. éjszakát,  4. reggelit és 4. vacsorát, tehát félpanziós. Az 5 napos kirándulás részvételi díja 72 ezer, Ft. gyerekeknek 6 éves kor alatt 33% kedvezmény. A részvételi díj tartalmazza a Békéscsabai, Szegedi indulást-érkezést, a teljes útiköltséget, ami kisbusszal történik és az idegenvezetés díját is.

A részvételi díj nem tartalmazza a belépődíjakat, fakultatív programok részvételi díját, a biztosítást, az útlemondási biztosítás.

JELENTKEZÉS ITT: KAPCSOLAT

Jelentkezni itt a honlapon, a facebookon, vagy a turak.erdelyben@gmail.com e-mail címen,

illetve telefonon lehet: +36705772681

Utazási feltételek:
A túrákra, kirándulásokra  feltétlenül szükséges:
– Kényelmes túrabakancs és váltócipő
– Strapabíró túraruha és réteges meleg öltözet (minimum: póló, vékony pulóver és meleg pulóver vagy polárfelső, téli kabát, sídzseki, kabát (pl. széldzseki)
– a téli kirándulásokra hótalpat biztosítunk!
Jó ha van:
– Túrabot (részben tehermentesíti a térded)
– Fürdőruha
– Szélnadrág (szeles vagy esős időben melegen tart)

Foglald le te is a szállásodat Erdélyben az ajánlásunkkal ide kattintva:
Szállások Erdélyben

FPeter Tur Transylvania SRL Cod Unic Inregistrare: 3419966   J5/325/2015
Sediu social: Salonta, Strada Kulin György Nr. 37

RO: +40723579523 HU: +36705772681

You may also like...